Értékpapír-állományok: közzétette az MNB a legfrissebb, 2024. júliusi adatokat Az állampapírok, az egyéb kötvények, a jelzáloglevelek, a befektetési jegyek és a részvények állományainak mutatói. RÉSZLETEK
Budapesten 80 ezer forint, a fővároson kívül 53,3 ezer forint az átlagos éves kgfb-díj Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja 2024 második negyedévében RÉSZLETEK
A biztosítók szerződésállománya közel 7, a díjbevételük 12 százalékkal nőtt a II. negyedévben A magyarországi biztosítók 2024. II. negyedévi szerződésállománya 6,9 százalékkal, 870,7 milliárd forintos együttes díjbevételük pedig 11,8 százalékos haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott RÉSZLETEK
Európa élmezőnyébe kerültek a magyar háztartások hitelfelvételben Lakáshitelből kétszer annyi fogy, mint tavaly, a vállalati hitelezés viszont a földbe állt, a szerződések értéke stagnál. RÉSZLETEK
313 milliárd forinttal nőtt a vállalati hitelállomány 2024 II. negyedévében Az előzetes adatok alapján a nagyvállalati szektor hitelállománya 9 százalékkal bővült, míg a kkv szektor hitelállománya stagnált – tájékoztatott a jegybank. RÉSZLETEK
15 hónap után tartott szünetet a jegybank Az elemzői várakozásokkal összhangban 6,75 százalékon tartotta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa az augusztus 27-i kamatdöntő ülésen. RÉSZLETEK
Élénkülő vállalati hitelkeresletre számítanak a bankok A vállalati hitelek iránti kereslet a bankrendszer egésze szerint összességében kissé mérséklődött az első félévben, az év hátralévő részére azonban már a bankok nettó 22 százaléka élénkülést RÉSZLETEK
Fogyasztás helyett a megtakarítást választották a magyarok Az állampapír és a befektetési alap a kedvenc, a készpénzállomány csúcson van, és külföldre is egyre több pénzt menekít a lakosság – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. RÉSZLETEK
Értékpapír-állományok: közzétette az MNB a legfrissebb, 2024. júniusi adatokat Az állampapírok, az egyéb kötvények, a jelzáloglevelek, a befektetési jegyek és a részvények állományainak mutatói. RÉSZLETEK
MNB: 70 milliós bírság a Raiffeisen Banknak és lízingcégének Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 69,75 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re és a Raiffeisen Corporate Lízing Zrt.-re. RÉSZLETEK
Az MNB iránymutatása a bankoknak az online hitelcsalások ellen Az MNB fontosnak tartja, hogy a piaci szereplők nyomon kövessék az online hitelezéshez kötődő kibercsalási trendeket. RÉSZLETEK
MNB: javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya A márciusi lakásbiztosítási kampány során élénkült a verseny, egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal, a 1 négyzetméterre eső biztosítási összeg azonban ennél ütemesebben, 7 százalékkal RÉSZLETEK
Értékpapír-állományok: közzétette az MNB a legfrissebb, 2024. májusi adatokat Az állampapírok, az egyéb kötvények, a jelzáloglevelek, a befektetési jegyek és a részvények állományainak mutatói. RÉSZLETEK
MNB: egyre alacsonyabb az önkéntes nyugdíjpénztárak működési költsége A 30 éves pénztári teljes költségmutató tavaly átlagosan 0,9 százalékra csökkent a 2022-ben elért 0,94 százalékról. RÉSZLETEK
Több rekordot is megdöntött májusban a lakossági hitelezés Búgócsigaként pörgött a hitelezés májusban, sorban álltak az emberek a lakáshitelért és a személyi kölcsönért, a babaváró támogatás népszerűsége sem csökkent. A folyószámlahitelek összege is RÉSZLETEK
Csökkent májusban a vállalati forinthitelek átlagos kamatlába 2024. májusban a nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott forinthitelek átlagos kamatlába csökkent; az euróhitelek körében az 1 millió euró érték alatti kategóriában csökkent, míg a magasabb értékkategóriában RÉSZLETEK
667 milliós bírságot szabott ki az MNB jogosulatlan tevékenységek miatt Az MNB összesen 667 millió forint bírságot szabott ki a Sun Contracting AG-re, a Green Finance Broker AG-re és egy magánszemélyre jogosulatlan, az MNB engedélyéhez kötött befektetési szolgáltatási, RÉSZLETEK
A pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megakadályozására hozott új rendeleteket az MNB Az egyik jogszabály újdonságai a tényleges tulajdonos kilétének feltárásáról, a külső ellenőrzési funkció követelményeinek, illetve az üzleti kapcsolat jellegének megállapításáról szóló rendelkezések. RÉSZLETEK