„Körültekintően és adatvezérelten” döntött januárban (is) a Monetáris Tanács A várakozásokkal összhangban 6,5 százalékon tartotta a Monetáris Tanács az alapkamatot, amely immár 16 hónapja nem mozdult el erről a szintről. RÉSZLETEK
Levelet kapnak a bankszámla-tulajdonosok, egy kedvező ajánlat is lehet benne Január végéig kapják meg a lakossági ügyfelek bankszámlájuk éves díjkimutatását hitelintézetüktől. A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére idén először a bankok e küldeményben hívják fel a figyelmet RÉSZLETEK
Frissült a hitelfedezeti biztosításokra vonatkozó MNB-ajánlás A Magyar Nemzeti Bank – a biztosítási piac szereplőivel konzultálva, számos javaslatot beépítve – a hitelfedezeti biztosításokra vonatkozó felügyeleti elvárásokkal egészítette ki meglévő termékfelügyeleti RÉSZLETEK
Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább A vállalati szférában a nagyvállalatok optimistábbak, míg a kis- és középvállalkozások óvatosabban terveznek - mondta Varga Mihály, az MNB elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten ismertetve... RÉSZLETEK
Már 14 hónapja 6,5 százalék az alapkamat A Monetáris Tanács november 18-i ülésén (is) 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot; a tanács megítélése szerint „a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt”. RÉSZLETEK
Módosította az utasbiztosítások feltételeit több hazai biztosító Az MNB kezdeményezése nyomán több itthoni utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos egyes korábbi szerződési feltételein. RÉSZLETEK
Január 31-ig tájékoztatni fog a bankunk, ha van az általunk használtnál olcsóbb számlacsomag Vezetői körlevélben tájékoztatta az MNB a hazai bankokat és pénzforgalmi szolgáltatókat arról, hogy milyen formában kell tájékoztatniuk a lakossági ügyfeleket a kedvezőbb árú számlacsomagról. RÉSZLETEK
Jegybanki alapkamat: a szokásos döntés, a jól ismert üzenet A várakozásokkal összhangban 6,5 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot október 21-i ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. RÉSZLETEK
Már hét nagybanknál elérhető a Minősített Vállalati Hitel Az OTP Bank, az Erste Bank, az MBH Bank és a K&H Bank után már a Raiffeisen, az UniCredit Bank és a CIB Bank kínálatában is elérhetővé váltak a Minősített Vállalati Hitelek. RÉSZLETEK
A 2025-os GDP-prognózist csökkentette az MNB, az alapkamaton nem változtatott Az MNB Monetáris Tanácsa szeptember 23-i ülésén is 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot, amely immár egy éve ezen a szinten áll. A jegybank üveggömbje szerint az idén mindössze 0,6 százalékkal RÉSZLETEK
Átlépte a százezret a fogyasztóbarát lakásbiztosítások száma A jegybank adatai szerint a fogyasztóbarát otthonbiztosítások szolgáltatása 13 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci ajánlatokhoz képest. RÉSZLETEK
MNB Hitelezési felmérés: nem várható változás a vállalati hitelfeltételekben A jegybank hitelezési felmérésében részt vevő bankok a második negyedévben változatlanul hagyták a vállalati hitelfeltételeket, és ezeken a következő fél évben sem terveznek változtatni. RÉSZLETEK
Értékpapír-állományok: közzétette a jegybank a 2025. júliusi adatokat Az állampapírok, az egyéb kötvények, a jelzáloglevelek, a befektetési jegyek és a részvények állományainak legfontosabb mutatói. RÉSZLETEK
Változtat a hitelezés általános szabályain a jegybank Egy, az önerőt érintő változás már szeptember 2-án hatályba lép, a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó változások pedig januárban lépnek életbe. A legfontosabb részleteket a Bank360 RÉSZLETEK
Megjelent az első Minősített Vállalati Hitel, hamarosan jön még három Az MNB elindította a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelyre augusztusban négy nagybank nyújtott be pályázatot. Az első minősített hitelek felvételére szeptember 1-től van lehetőség az RÉSZLETEK
MNB-felmérés: az állampapír-tulajdonosok 69 százaléka nem tervez visszaváltást A Magyar Nemzeti Bank lakossági megtakarítási felmérése szerint a háztartásoknak változatlanul az 52 százaléka tervez megtakarítani a következő 12 hónapban. RÉSZLETEK
Csökkent az átlagos kgfb-díj a második negyedévben A személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja az előző negyedévhez képest 2,4 százalékkal csökkent 2025. II. negyedévben, az egy évvel korábbi szintet így csupán RÉSZLETEK
„Stabilitásorientált” üzemmódban maradt a Monetáris Tanács „A stabilitásorientált megközelítésnek megfelelően” 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot augusztus 26-i ülésén a Monetáris Tanács. RÉSZLETEK