Nem változott tavaly óta az adófajták száma Ha a reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanúgy 52 adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor. A nagy kép változatlansága mögött fellelhetők strukturális RÉSZLETEK
„Elveszhet” az örökség egy része, ha külföldön él az örökös Egyenes ági rokonok között az öröklés Magyarországon illetékmentes, nem kell közterhet fizetnünk, ha a szüleink után öröklünk. A helyzet azonban bonyolódik, ha nemzetközi elem kerül az öröklésbe: RÉSZLETEK
Kiemelt beruházás, kiemelt bírság: szankcionálhatók az Otthon Start beruházók Egy tavalyi jogszabály alapján az Otthon Start Program keretében megvalósuló új lakásépítések – kérelemre – magáncélú kiemelt beruházássá nyilváníthatók. Ezt a feltételrendszert egészítette ki RÉSZLETEK
Cégek a büntetőpadon: változnak a szabályok 2026-tól 2026-tól gyökeresen megváltoznak a cégek elleni büntetőeljárás szabályai és várhatóan gyakrabban vonják majd a cégeket is felelősségre. A legfontosabb szabályokat a Jalsovszky Ügyvédi Iroda gyűjtötte RÉSZLETEK
K+F támogatás és adókedvezmény: együtt is működik „Sok vállalkozó megelégszik azzal, hogy K+F tevékenységét részben állami forrásból finanszírozhatja. Pedig a legtöbb esetben a vállalkozás számos adókedvezménnyel is élhet.” RÉSZLETEK
Sanofi rajtaütés: versenyjogi figyelmeztetés a gyógyszeripar számára Szeptember végén az Európai Bizottság hajnali rajtaütést („down raid”) tartott a vakcinapiacon is aktív Sanofinál, amelyet tagállami versenyhatósági képviselők is kísértek. A tanulságokat a Jalsovszky RÉSZLETEK
Apró süti, nagy bírság Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra vonatkozó RÉSZLETEK
„Legjobb”, „kedvenc”, „egyedülálló”: mi megy át a GVH rostáján? A piacelsőségi állítások komoly kockázatot hordoznak. Ha egy vállalkozás ilyen állítást szeretne használni, kiemelt körültekintéssel érdemes eljárni mind a fogyasztói üzenet megfogalmazásakor, RÉSZLETEK
Mennyit kapok, ha az állam kisajátítja az ingatlanomat? A kisajátítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze. RÉSZLETEK
Hétvégi nyaralóból értékes ingatlan? Nyár elején módosultak az ingatlan nyilvántartás szabályai, amely módosítások jelentős könnyítéseket biztosítanak az úgynevezett zártkerti ingatlanok tulajdonosainak. Nem lesz mindegy azonban, RÉSZLETEK
Mit tehetünk, ha üzleti partner nem fizet? Az üzleti világban gyakran előfordul, hogy az üzleti partner nem fizeti ki a lejárt tartozását vagy nem fizeti vissza az adott kölcsönt. Mit tehetünk ilyenkor? A legfontosabb jogi megoldásokat RÉSZLETEK
Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott Alig több mint két hónap múlva élesedik az EU adatmegosztási rendelete („Data Act”), amely – több egyéb téma mellett – kötelezővé teszi egyes ipari adatok megosztását az okoseszközök eladói és RÉSZLETEK
Z-generációs életérzés a bíróságokon Egy új törvényjavaslat több izgalmas újítást vezetne be a polgári perekben. A javaslat célkitűzése a perek gyorsítása, a peres eljárások fölötti társadalmi kontroll növelése, a jogi oktatás és RÉSZLETEK
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás? A legfontosabb tudnivalókat a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője magyarázza el. RÉSZLETEK
Megoldódni látszik a naperőmű-beruházások legnagyobb adózási problémája Jelenleg komoly illetékkockázattal találja szembe magát az, aki átminősítés előtt álló földterületen kezd naperőmű beruházást. Egy várható jogszabály-módosítás azonban igyekszik megoldani a helyzetet. RÉSZLETEK
Önálló jogi technológiai csoport indul a Jalsovszkynál Áprilistól különálló jogi technológiai csapat támogatja a jogászok munkáját a Jalsovszky Ügyvédi Irodánál. A csoport vezetője Jalsovszky Géza, aki több mint 20 éves Big4 tanácsadói múltat maga... RÉSZLETEK
Közel 12 százalékos „adócsökkenéssel” fordultunk rá 2025-re A Jalsovszky ismét megszámolta, hogy hány adónem van Magyarországon. Az elmúlt két év különadókkal tűzdelt időszaka után ígéretes, csökkenő pályára kerültünk. RÉSZLETEK
Nemzetközi munkaerő-bevonás: EoR, az új csodaszer? A gyors nemzetközi terjeszkedésben gondolkodó társaságok körében egyre népszerűbb az ún. employer of record (EoR) szolgáltatás igénybevétele. Ez lehetővé teszi, hogy egy társaság leányvállalat... RÉSZLETEK