Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2005 és 2025 között Így változtak a KSH adatai szerint az átlagkeresetek Magyarországon 2005 és 2025 január-szeptembere között. RÉSZLETEK
A fővárosi dolgozók átlagkeresete nemzetgazdasági áganként - grafikon 2025 I. félévében az egy évvel korábbinál 0,8%‑kal többen, átlagosan 1 millió 381 ezren álltak alkalmazásban a budapesti székhelyű munkáltatóknál. Az alkalmazottak csaknem háromnegyedét foglalkoztató... RÉSZLETEK
Nettó átlagkeresetek Magyarországon – Budapest: 576 ezer forint, Szabolcs-Szatmár-Bereg: 356 ezer fo A nettó átlagkereset Budapesten és Győr-Moson-Sopron vármegyében haladta meg a félmillió forintot 2025 első hat hónapjában, hét vármegyében ugyanakkor a 400 ezer forintot sem érte el. RÉSZLETEK
Közel 100 ezer forinttal keres többet „az átlag horvát”, mint „az átlag magyar” A munkaviszonyban állók havi nettó átlagkeresete 1446 euró volt Horvátországban 2025 augusztusában, ami jelentősen meghaladja az ugyanerre a hónapra regisztrált 472 600 forintos magyarországi RÉSZLETEK
A fizikai dolgozók átlagos órabére 8,1 százalékkal, a középvezetők fizetése 6,9 százalékkal nőtt a h A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2260 forint volt idén a harmadik negyedévben, ami 8,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2091 RÉSZLETEK
A teljes munkaidőben dolgozók keresete korcsoportonként 2025 II. negyedévében az idősebb korosztályok esetén a bérnövekedés kismértékben meghaladta a nemzetgazdasági átlagot. Ennek oka, hogy magas volt a szakképzettséget nem igénylő foglalkozásokban... RÉSZLETEK
Ennyit visz haza az átlagos magyar dolgozó – itt vannak a legfrissebb számok Az átlagkereset 683 300 forint volt augusztusban, de ez nem azt jelenti, hogy ennyit keres a legtöbb magyar. A valós képet a medián mutatja: a bruttó mediánbér 563 400, a nettó pedig 394 300... RÉSZLETEK
A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 693 000 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt. RÉSZLETEK
Mutatjuk, mennyit keres egy átlag magyar Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 693 700, a nettó átlagkereset 479 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 9 a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig... RÉSZLETEK
A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresetének változása - grafikon A mutató a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresetének változását mutatja az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az adatok a munkáltatók teljes körére vonatkoznak... RÉSZLETEK
A KSH szerint 9,5 százalékkal nőtt az átlagkereset egy év alatt 2025. júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 704 400, a nettó átlagkereset 484 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,7, a nettó átlagkereset 9,6, a reálkereset... RÉSZLETEK
A bruttó átlagkereset és annak változása nemzetgazdasági áganként - grafikon Kiemelkedő volt a keresetek növekedése az oktatásban, ahol a pedagógusok béremelése növelte meg jelentősen a rendszeres kereseteket, továbbá a nem rendszeres keresetek is számottevően nőttek... RÉSZLETEK
A 2024. évi átlagkeresetek és a munkajövedelem nagyságára ható tényezők - grafikon A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2024-ben 646 600 forintot ért el, nominálisan 13,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Bár a növekedés mértéke 0,8 százalékponttal... RÉSZLETEK
A nettó átlag- és mediánkereset szektoronként A kedvezményekkel korrigált nettó átlag- és mediánkereset szektoronként 2024-ben. RÉSZLETEK
Egymilliós fizetések a magyar munkaerőpiacon: mutatjuk, hol éri meg dolgozni Hiába a gazdasági bizonytalanság, a bérek emelkedése töretlen: már három magyarországi ágazatban is egymillió forint felett van a bruttó átlagfizetés – derül ki a KSH friss adataiból. A pénzügyi... RÉSZLETEK
A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon Így változott 2024 és 2025 márciusa közt a bruttó átlagkereset a különféle nemzetgazdasági ágaknál a KSH adatai szerint. RÉSZLETEK
Járási szintű bruttó átlagkeresetek Magyarországon - grafikon Így alakultak a bruttó átlagkeresetek a magyar járásokban 2024 január-decemberben. RÉSZLETEK
A teljes munkaidőben dolgozók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon Így változott hazánkban 2020 és 2024 között a teljes munkaidőben dolgozók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete a KSH adatai szerint. RÉSZLETEK