Az infláció alakulása Magyarországon 2023 márciusáig Így változott az infláció mértéke Magyarországon 1991 és 2023 márciusa között. RÉSZLETEK
25 százalék felett maradt az infláció márciusban is A januári 25,7 és a februári 25,4 százalék után 2023. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal. RÉSZLETEK
Ebben az ágazatban nőttek legjobban a bérek Magyarországon A fizetési rangsorban továbbra is a pénzügy-szolgáltatás ágazat áll a második helyen. RÉSZLETEK
Felmondási hullám van a Postánál - állítja a szakszervezeti vezető Az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik a Postánál. Ezt Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (POFÉSZ) elnöke nyilatkozta a hvg.hu-nak. RÉSZLETEK
Egyensúly Intézet: jövőre már 3 százalékkal nőhet a GDP 10 százalék alatti inflációra csak az év végén számíthatunk. Idén 0 és 1,5 százalék között alakulhat a GDP növekedése – olvasható az Egyensúly Intézet márciusi gyorsjelentésében. RÉSZLETEK
Zuhan az infláció az eurózónában, az energia már olcsóbb, mint egy éve volt A februári 8,5 százalék után márciusban már csak 6,9 százalékos volt az éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat. RÉSZLETEK
Az infláció alakulása Magyarországon Így változott az infláció Magyarországon 1991 és 2023 februárja között. RÉSZLETEK
Ötödik hónapja emelkedik a GKI konjunktúraindexe Márciusban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt sokat javultak, a GKI konjunktúraindexe ötödik hónapja emelkedik. RÉSZLETEK
Egy év alatt 12 ezer új munkahely, több külföldre ingázó, továbbra is csúcsközeli foglalkoztatottság Közel 70 ezer betöltetlen állás van jelenleg a magyar munkaerőpiacon, vagyis a piac továbbra is feszes. 12 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 10 ezer fővel... RÉSZLETEK
Felülvizsgálják üzleti stratégiájukat a magyar vállalkozások A kisvállalkozások többségének kihívást jelent az infláció, valamint az energiaárak és az alapanyagárak emelkedése, ami miatt sokan a saját áraikat is növelni kényszerülnek – derült ki a Magyar RÉSZLETEK
Az „uniós” infláció már egyszámjegyű, a magyar adat az EU-átlag több mint két és félszerese A januári 10,0 százalékról 9,9 százalékra csökkent februárban az éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat. RÉSZLETEK
A szakértő szerint nyár végén fordulhatnak át pozitív tartományba a reálbérek Az elemző szerint Magyarországon év végére 10 százalék alá esik az infláció. RÉSZLETEK
Tojásárak az EU-ban: Magyarország „csak” ezüstérmes a drágulási versenyben 2023 januárjában a tojás átlagosan 30 százalékkal került többe az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat. RÉSZLETEK
Jegybanki elemzés a februári inflációs adatokról A januári 25,7 százalékot követően februárban éves összevetésben 25,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az adatokat Rippel Géza, az MNB szakértője vette sorra. RÉSZLETEK
Túl a csúcson? – Februárban már „csak” 25,4 százalékos volt az infláció A januári 25,7 százalék után 2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal. RÉSZLETEK
Tovább polarizálódik a munkaerőpiac Milyen hatást gyakorolt az infláció a munkaerő-piaci folyamatokra? Hogyan változtatta meg a munkavállalói preferenciákat? Milyen lehetséges eszközei vannak egy HR Vezetőnek a kihívások kezelésére? RÉSZLETEK
Hajszálnyit megint csökkent az infláció az eurózónában, már nem az energia drágul a leggyorsabb ütem A januári 8,6 százalék után februárban 8,5 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat. RÉSZLETEK
Így kérj fizetésemelést Az elszaladó infláció hatására sokan elégedetlenek a fizetésükkel, ezért csokorba szedtük, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek azok a munkavállalók, akik fizetésemelést szeretnének kérni. RÉSZLETEK