Ennyit ér ma a csok támogatás egy kétgyermekes család számára Kevesebb mint a felét éri a mai ingatlanárak mellett az idén még elérhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény összege a Credipass és a Duna House szakértőinek számításai alapján. RÉSZLETEK
Elindult a visszaszámlálás, ketyeg a csok óra Júliustól mindössze három hónap áll rendelkezésre a megfelelő ingatlan kiválasztására azoknak, akik még biztosan szeretnének élni az aktuálisan elérhető otthonteremtési támogatásokkal. A fokozott RÉSZLETEK
Duna House: jöhet a 10 milliós döntések féléve Gyenge bizonyítvánnyal, összesen 43 987 adásvétellel zárta 2023-ban az első félévet a hazai ingatlanpiac a Duna House becslése szerint. RÉSZLETEK
Ingatlanpiac: rendkívül gyenge volt az első félév A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 júniusában országosan 7120 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 48 milliárd forint szerződéses RÉSZLETEK
Vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek az ingatlanpiacon A tavalyihoz képest 5 százalékponttal, 90 százalékra emelkedett a vendéglátóhelyüktől megválók aránya a Duna House 2023-as adatai szerint. Az üzlethelyiségek tulajdonosai változatlan, 60-40 százalékos RÉSZLETEK
Megfizethető otthonok a fővárostól délkeletre Enyhült az ingatlanok áremelkedése a fővárosi agglomeráció egyik legmegfizethetőbb részén idén, ennek ellenére már a délkeleti szektorban is meghaladta az 500 ezer forintot az átlagos négyzetméterár. RÉSZLETEK
Ingatlanpiac: „a gyorsan lépő vevők döntenek helyesen” Az otthonteremtési támogatások változásai jelentősen befolyásolhatják az ingatlanpiacot a Duna House elemzői szerint. RÉSZLETEK
A pandémia alatt előny, az energiaválság óta inkább hátrány a medencés ház A járványidőszakban megugrott az érdeklődés a medencés családi házak iránt, azonban a 2022-es energiaválság is jelentős nyomot hagyott a keresleten. A Duna House szakértői utánajártak, hogy mit RÉSZLETEK
Bővült a milliós budapesti kerületek köre Duplájára bővült az egymillió forint feletti négyzetméterárral büszkélkedő fővárosi kerületek köre. A budapesti kerületekben átlagosan 9 százalék körüli áremelkedést hozott eddig az idei év. RÉSZLETEK
Alacsony kínálattal és magas árakkal nyitja a szezont a bérleti piac Folyamatosan erősödő kereslet mellett az árak további emelkedésére figyelmeztetnek a Duna House szakértői a bérleti piacon. RÉSZLETEK
Ingatlanpiac: jelentős kedvezményekkel számolhatnak a zöld hitelt igénylők A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld RÉSZLETEK
Szegedi ingatlanpiac: erős befektetői aktivitás mellett több mint a duplájára emelkedett az otthonte A pandémia évéhez képest 20 millió forinttal, több mint duplájára, vagyis 38,5 millió forintra emelkedett az otthonteremtésre fordított összeg az egyetemvárosban 2022-ben. RÉSZLETEK
Enyhébb aktivitással, de kitartanak a pesti belváros mellett a magyar befektetők Az ingatlanbefektetők a 2022-es adatokhoz képest változatlanul átlagosan közel 50 millió forint értékű lakásokat vásároltak Budapesten. Ezért az összegért azonban tavalyhoz képest egy szobával RÉSZLETEK
Tavaszi szünetet tartott az ingatlanpiac áprilisban Átmeneti visszaesést hozott az április a hazai ingatlanpiacon, így az előző hónaphoz képest ezerrel kevesebb tranzakcióval zárt a szegmens. A Duna House saját adatain alapuló becslése alapján RÉSZLETEK
Csökkennek az ingatlanárak a fővárosi agglomerációban Csökkennek az árak Budapest egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetében. Az északnyugati szektorban idén az átlagos négyzetméterár 6 százalékos csökkenést mutat tavalyhoz képest. RÉSZLETEK
Kevésbé aktívak a külföldi ingatlanbefektetők a hazai ingatlanpiacon Tavaly mérséklődött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon. A 2022-es gazdasági és politikai események, az ingatlanárak visszafogott csökkenése és a megemelkedett energiaárak RÉSZLETEK
Ingatlanpiac: átmeneti lehet a tavaszi visszaesés a Duna House szerint A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslését és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2023 áprilisában országosan 6787 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 42 milliárd forint szerződéses RÉSZLETEK
Nehéz, de mégsem lehetetlen saját lakáshoz jutni idén A mérséklődő ingatlanárak és az alku lehetősége újra meghozta az első lakást vásárlók kedvét. 2023 első negyedévében a fővárosi tranzakciók közel ötödében, míg vidéken az eladások csaknem negyedében RÉSZLETEK