Perlusz László: A vállalkozói közösségekkel folytatott egyeztetések alapozták meg a VOSZ álláspontjá
„Az időben megszületett kompromisszum erősíti a gazdasági környezet kiszámíthatóságát és támogatja a tervezési folyamatot a vállalkozásokban, továbbá előmozdítja a vállalkozói közösség érdekegyeztetési és érdekérvényesítési lehetőségeit.”
„A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében tavaly ősszel, minden részt vevő szervezet által aláírt hároméves bérmegállapodás arról a törekvésről szól, hogy a minimálbér 2027-re elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. Ennek az EU-s irányelvnek való megfeleléshez – a közösen elfogadott modellbecslések szerint – a 2025-ös 9 százalék után 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben pedig 14 százalékkal kellett volna emelni a legkisebb keresetet. A bérmegállapodás alapjául a szerződő felek a dinamikus gazdasági növekedést és a vállalati hatékonyság és termelékenység növekedést jelölték meg.
Ahogy az idei évben hónapról hónapra...
